1956 nyarán Velence csatornáin különös látvány tárult a szemlélők elé. A város mélyén, ahol a víz szokás szerint csendes tükörként vette körül a patinás épületeket, most csupasz meder húzódott, melyben munkások serénykedtek. A csatornák évszázados iszapját lapátolták, hogy megtisztítsák az utakat a vízi közlekedés számára.

A velencei csatornák rendszeres karbantartása elengedhetetlen volt a város működéséhez. Az iszap lerakódása akadályozta a gondolák és csónakok közlekedését, ráadásul egészségügyi kockázatot is jelentett a pangó, szennyezett víz. Ezért időről időre ki kellett üríteni és kitakarítani a csatornákat, hogy a víz újra szabadon áramolhasson.

A csatornák tisztítása hatalmas logisztikai kihívás volt. A munkások kis csónakokról, pallókról dolgoztak, lapátokkal és talicskákkal szállítva el a vastag iszapot. A kihordott törmeléket hajókra rakták, majd a lagúnán kívül, kijelölt helyeken lerakták. A művelet hetekig, hónapokig eltartott, de a velenceiek számára létfontosságú volt.

1956 Európa és a világ számára is mozgalmas év volt. Magyarországon a forradalom és szabadságharc rázta meg a kommunista rendszert, míg a Szuezi válság a közel-keleti térség feszültségeit fokozta. Velencében azonban a hétköznapok mentek tovább, a csatornák tisztítása pedig egy ősi, megismétlődő rituálé volt, mely a város fennmaradását biztosította a lagúnák között.