A nap már lemenőben volt, de a homokos part még forró a lábak alatt. A víz selymes simogatása hűsítette a bőrt, miközben két alak vidáman csobogott a sekély vízben. Egy magas, karcsú nő felemelte karjait a levegőbe, testét átjárta a felszabadult öröm. Mellette egy izmos férfi állt, kezét csípőjére téve, és mosolygott a nő játékos mozdulatain.

A nő Josephine Baker volt, a legendás amerikai táncos és énekesnő, aki Párizsban vált világhírűvé. Bársonyos bőre ragyogott a lenyugvó nap fényében, ahogy a víz gyöngyöket rajzolt alakjára. A férfi Serge Lifar, az ukrán születésű balett-táncos és koreográfus, akinek törékeny eleganciája tökéletes ellentéte volt Baker robusztus szépségének.

Ez a pillanat a Földközi-tenger partján játszódott, talán a Côte d’Azuron, ahol a művészek és a gazdagok nyaraltak akkoriban. A levegő tele volt a tenger sós illatával és a felszabadult nevetés hangjával. Bár Baker és Lifar két különböző világból érkeztek, a tengerparton egyenlők voltak – két lélek, aki a mozgás és a szépség örömét ünnepelte.

1930 a változások éve volt Európában és a világon. Magyarországon a Bethlen-konszolidáció időszaka ért véget, új politikai erők kezdtek érvényesülni. A gazdasági világválság árnyéka azonban egyre sötétebben vetült a kontinensre. Mégis, ezen a napon, ezen a parton, a két művész elfeledkezett a világ gondjaival – csak a pillanat létezett számukra, tele kacagással, tánccal és életörömmel.